2012. februárban mese- és művészetterápiás csoportot indítunk 6-8 éves pszichoszomatikus problémával küzdő gyermekek számára. Még van hely a csoportban! Január 31-ig várjuk a jelentkezéseket!
A Magyar Telekom Zrt. támogatásának köszönhetően 2011. január 01-től december 31-ig 3 nagyváros 4 kórházában vehettek részt a gyerekek mese- és művészetterápiás programunkon. A programmal összesen közel 1160 gyermeket és több száz szülőt értünk el. A súlyos beteg gyermekeknél sorsdöntő, hogy mennyire befogadóak a kórházi kezelésekre.
SOK KICSI SOKRA MEGY! MÁR KIS ÖSSZEGGEL IS ÁLLANDÓ TÁMOGATÓNK LEHET!
Már egészen kis összeggel is rendszeres támogatónk lehet! Adjon bankjának állandó fizetési megbízást, támogassa rendszeres havi utalással a Mosolyt! Részletek itt...
A Médiaunió Alapítvány szeptember 30-án „Mesélj mindennap!” címmel indította el az ország egyik legnagyobb társadalmi célú kampányát. Az idei kezdeményezés nemcsak a szülő-gyerek kapcsolat fontosságáról szól, hanem rámutat arra is, hogy a mese útravaló, a jövő társadalmát neveli, s így meghatározó szerepe van az egész társadalom jövőjének szempontjából is.
VIVA Teleton 2011 - a Mosoly Alapítványnál gyógyuló gyermekekért!
Immáron hagyománnyá vált, hogy a VIVA Televízió minden évben, karácsony előtt egy-egy jó ügy mellé áll. Most sincs ez másként, a VIVA Teleton segélyvonala idén a Mosoly Alapítvány kis pártfogoltjain szeretne segíteni.
LEZÁRULT A MOSOLY-MOL GYERMEKGYÓGYÍTÓ PROGRAM 2010
Véget ért mese-, és művészetterápiás programunk Győrben és Debrecenben. A MOL Gyermekgyógyító program és az Új Európa Alapítvány támogatásának köszönhetően látássérült és beszédzavarral, beilleszkedési problémával küzdő gyerekek kalandozhattak a mesék világában 10 hónapon át.
Az Erste Bank Hungary Zrt. támogatásának köszönhetően valósul meg a Mesével gyógyítunk, avagy hogyan lesz a törpéből óriás meseterápiás programunk, amelynek köszönhetően közel 150 gyermek karácsonyát szeretnénk emlékezetessé tenni.
A Mosoly Alapítvány a Magyarországi Camphill Egyesülettel együttműködve 2011-ben már harmadik alkalommal szervezte meg Jótékonysági Pókerestjét. A Mosoly Alapítvány beteg, fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű gyermekek lelki gyógyításán fáradozik, a Camphill Egyesület pedig fogyatékkal élő gyerekek gondozásában, ellátásában tevékenykedik. Az este adományait a két szervezet tevékenységének támogatására fordítjuk.
ÁTUTAZÓK 5. – KIÁLLÍTÁS A BERLINI TANULMÁNYÚT KÉPEIBŐL
2011. augusztus 24 – szeptember 20. között volt látható az 5. ÁTUTAZÓK fotókiállítás. A Mosoly Alapítvány és a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok (www.fotokontakt.hu) által szervezett Mosoly Fotóiskola legszorgalmasabb és legtehetségesebb tanulói ismét tanulmányúton jártak, ezúttal Berlinben. Képeiket most a nagyközönség is megtekinthette.
A Magyar Telekom Zrt. támogatásának köszönhetően immár kilenc hónapja vehetnek részt kórházi mese- és művészetterápiás foglalkozásainkon a debreceni és pécsi gyerekek. Ha kíváncsi vagy az élményeikre, olvasd tovább cikkünket.
A Mosoly Alapítvány meseterápiás munkáját most a nagyközönség is megismerhette az október 21-23. között megrendezett Kölyökparádé kiállításon. A BNV ideje alatt, a Hungexpo által szervezett eseményen a Mosoly Alapítvány is részt vett. A Kölyökparádéhoz kapcsolódóan az Alapítvány nagyszabású adománygyűjtő kampányt indított, hogy még több súlyosan vagy krónikusan beteg, hátrányos helyzetű gyerek tehessen lépéseket a gyógyulás felé a meseterápia segítségével.
Mosoly Gyerekek és Támogatóink idén együtt futottak az Ultrabalaton futóversenyen, hogy egymással összefogva, erejükhöz és lehetőségeikhez mérten egymást segítve, közösen teljesítsék a 212 km-es távot.
Március elején 3 új fotótanfolyamba vágtak bele diákjaink a Mosoly Fotóiskola kurzusain. Elindult egy új kezdő tanfolyam 11 gyerek részvételével, középhaladó tanfolyammal folytatódott a tanulás novemberben indult csapatunk számára, és haladóink is belevágtak a következő tudásanyag elsajátításába. Mindhárom tanfolyamunk júniusban zárja az idei munkát. Facebook oldalunk fotógalériájában figyelemmel kísérhető a gyerekek munkája.
2011 januárjától a Telekom támogatásának köszönhetően a pécsi és a debreceni Gyermekklinikán is már heti két alkalommal vehetnek részt a kis gyógyulók mese- és művészetterápiás foglalkozásainkon.
Adója 1%-a pótolhatatlan segítség, hogy minél több gyermek vehessen részt Mosoly Terápián, és együtt gyógyuljon mese-, művészet- és mozgásterápiás programjainkon, amelyekre országszerte, különböző kórházakban és gyermekklinikákon várjuk a gyereket.
Ide kattintva letöltheti a kitöltött rendelkezési nyilatkozatot, így adójának 1%-a csak egy kattintásra van a Mosolytól!
Győrladaméri foglalkoztató szobánk a 2010 tavaszi-nyár elei esőzései és az ezeket követő belvíz következtében komoly károkat szenvedett. A gyerekek művészetterápiás foglalkozásinak helyiségében, heteken át áll víz, felázott a padló, átáztak a falak. Ekkor sietett segítségünkre a GRID CEE Tanácsadó Zrt.
A Tesco-Global Áruházak Zrt. támogatásának köszönhetően 2010 őszétől folytathattuk mese- és művészetterápiás programunkat Budapesten, a Szent László kórház Csontvelő-Transzplantációs Osztályán fekvő gyerekekkel. Ezekre a foglalkozásokra a kórházak szűk költségvetési lehetőségei miatt egyébként nem volna lehetőség.
A Magyar Telekom karácsonyi akciójának keretében a Mosoly két kórházi mese- és művészetterápiás foglalkozásainak egész éves működtetését támogatja!A Magyar Telekom úgy döntött, hogy idén jótékony célra ajánlja fel karácsonyi ajándékokra szánt költségkeretét és az összeget a Mosoly Alapítvány pécsi PTE ÁOK Gyermekklinikán és a debreceni DOTE OEC Gyermekklinikán szervezett mese- és művészetterápiás foglalkozásainak finanszírozására fordítja.
MOSOLY KARÁCSONY 2010 - AZ ÍZEK ÉS ILLATOK JEGYÉBEN
Idén is lezajlott a Mosoly Karácsony, amelyre szeretettel vártunk az ország minden részéből több száz Mosolyos gyermeket 2010. december 4-én, szombaton a Magyar Színházba. A Yoman & Yoman Produkciós Irodával együttműködve a már hagyománynak számító kakaózáson és kalácsmajszoláson túl az idei játékok és színpadi műsor középpontjában az érzékszerveink álltak. Már a gyerekeket fogadó játékok közül is sok próbára tette érzékeiket, hiszen sok furcsa és különös ízt kóstolhattak, volt érzékszertár, melyen a görbe tükörtől kezdve a színváltó világító tárgyakon keresztül sok érdekes holmit kipróbálhattak, találgathattak bekötött szemmel színeket, de volt Silent Disco és origami is.
MEGJELENT! A L’Harmattan Kiadó gondozásában megjelent a Mosoly Terápiák sorozat első két kötete
2010. szeptember 30-án jelent meg új, Mosoly Terápiák cím alatt induló meseterápiás módszereket összegző sorozatunk első két kötete. Meseterápiás kiadványaink könyvbemutatóját a Meseterápia Alapítvány látta vendégül Paloznakon, az aznap megnyíló Meseterápiás Központban. Délután 14 órakor vette kezdetét a bemutató, amelynek keretében a kötetek szerkesztőjével Boldizsár Ildikó meseterapeuta beszélgetett.
Mosolyos gyerekek a GO4 TRAVEL Mikulás Charter járatán!
A GO4 TRAVEL idén is indít Mikulás Chartert Lappföldre. A 2010. december 4-i járattal utazó gyerekek és felnőttek egy napra belecsöppennek a Mikulás világába: rénszarvas és husky kutyák húzta szánnal kisebb utazást tehetnek a Mikulás hófedte falujában, részt vehetnek egy igazi lapp sámán ceremónián és az élmények itt még csak nem is érnek véget. Az utazási iroda kivételes akciójának keretében, a járaton helyet kaphat hat hátrányos helyzetű, rászoruló Mosolyos kisgyerek is.
A Tesco Globál-Áruházak Zrt. és a Procter&Gamble közös „Az év támogatottja 2009” támogatási pályázata, melynek 2009-ben a Mosoly Alapítvány volt a nyertese, lezárult. Az elmúlt évben számtalan olyan programot tudtunk megszervezni, amelyre csak a Mosolyvarázs Program keretében nyílt lehetőségünk. Olyan távlatokban tudtunk gondolkodni, tervezni és megvalósítani, ami kiszélesítette a programszerkezetet, új eseményeket és foglalkozásokat vezethettünk be, régi elképzeléseket önthettünk végre formába. Idén sokkal több gyermeket tudtunk elérni programjainkkal, eseményeinkkel és foglalkozásainkkal, mint eddig. Ebben az évben közel 1400 gyermek gyógyult, kapcsolódott ki, szerzett újabb, megerősítő élményeket a Mosolyvarázs Programhoz kapcsolódó programokon.
Mosoly Váltó 2010 A Mosoly Alapítvány az Ultrabalatonon
2010. június 19-20-án negyedik alkalommal rendezték meg az Ultrabalaton nemzetközi futóversenyt, ami a leghosszabb és legszebbnek mondott közép-európai ultrafutóverseny. A versenyzők két nap alatt a Balatont megkerülve, egyénileg vagy váltócsapatban teljesítették az összesen 212-km-es távot. A Mosoly Alapítvány immár harmadik éve csatlakozott a sporteseményhez, a tavalyi nagy sikerű gyerekváltó után idén egy speciális, Mosoly Gyerekekből és Mosoly Támogatókból álló Mosoly Váltó részvételével.
A Mosoly Alapítvány és az Outcome Magyarország Zrt. Outdoor Foglalkozásvezető képzése Mosolyvarázs Program keretében
A Mosolyvarázs Program keretében Alapítványunk élmény- és művészetterápiás programjai mellé Egészséges Életmód Programot indított, melynek célja a lelki (és szellemi) egészség mellett a fizikai egészség megőrzésének hangsúlyozása. A programhoz kapcsolódva a Mosoly Alapítvány, az Outcome Magyarország Zrtt.-vel közösen Outdoor Foglalkozásvezető képzést indított.
A Tesco és a Procter&Gamble „Az év támogatottja” 2009 pályázatának nyerteseként a Mosoly Alapítvány vállalta, hogy az együttműködés keretében (Mosolyvarázs Program) szervezett eseményeket az egészséges életmód témája köré szervezi.
Ennek az együttműködésnek a következő állomása a Mosolyvarázs Életmód Napok programsorozat.
A program során játékos vetélkedők formájában ismerkedhetnek meg a gyerekek az egészséges életet segítő sport, étkezési és szabadidős tevékenységekkel, a szülők pedig a témához kapcsolódó ismertető programokon vehetnek részt. A résztvevők a Mosoly célcsoportjába tartozó állami gondozott, súlyosan vagy krónikusan beteg gyermekek és szeretettel várjuk az Áruházak vásárlóit - helybéli gyermekeket és családjaikat. A program segítői a testneveléssel, sporttal, valamint egészséges életmóddal foglalkozó, vagy ezzel kapcsolatos tanulmányokat folytató fiatalok, akik a helyszínen segítenek a program levezetésében, a csapatok mozgatásában.
„Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat” (Hamvas Béla)
Berlinbe látogatott fotókurzusunk kilenc fiatal fotósa. A haladó csoportok fiatal fotósai az ÁTUTAZÓK – Pillanatképek Európa nagyvárosaiból című program keretében évről évre ellátogatnak egy európai nagyvárosba, hogy éles helyzetben válthassák gyakorlatra addig megszerzett tudásukat. 2004-ben Milánó nyitotta a sort, következő évben Barcelona, majd Budapest, 2008-ban Brüsszel, idén pedig Berlin volt az úti cél.
A Mosoly Alapítvány, a Kontakt Fotóművészeti Kurzusok és a HP Magyarország Digitális Képalkotási és Nyomtatás Üzletága által 2003-ban indított digitális fotókurzusának alapvető célja súlyos betegségen átesett, krónikus betegséggel, vagy állami gondoskodásban élő fiatalok kezébe adni a fényképezőgépet, mint eszközt.
2010. március 26-án a Mosoly Alapítvány a Magyarországi Camphill Egyesülettel együttműködve ismét megrendezte Jótékonysági Pókerestjét.
A két jótékonysági szervezet tavaly fogott össze először e közös támogatási esemény megvalósítása érdekében. Nem titkolt célunk volt, hogy olyan évről évre megrendezhető támogatói rendezvényt hívjunk életre, mely nemcsak a Mosoly Alapítvány és a Camphill Egyesület számára jelent különleges eseményt, hanem Támogatóink számára is fontos jótékonysági alkalommá válhat. A tavaly közel 70 Támogatónk részvételével megrendezett pókerest tapasztalatai azt mutatják, hogy az ötlet nemcsak hogy megvalósítható, de sikeres is: eredeti terveinkkel összhangban a pókerjáték csupán a keretét és hangulatát adja az alkalomnak, az este lényege a közös cél, mely maga köré gyűjti mindazokat, akik szívesen állnak mellé.
Mosoly-Kontakt Fotóművészeti Kurzusok Digitális Fotótanfolyam – A képriport Haladó tanfolyam
2009. november 27-én elindítottuk digitális fotótanfolyam-sorozatunk következő, 13 részes kurzusát. A kurzuson 9, korábban már nálunk tanult, vagy bemutatkozása alapján a csoportba illő új diákunk vesz részt, akik ezen a haladó tanfolyamon a képriport témáját járják körül.
Disney 2009 - Jubileumi utazás a mesék birodalmába
A Mosoly Alapítvány 20009-ben tizedik alkalommal szervezte meg október 7. és 9. között hagyományos útját a Párizs melletti Euro Disneylandbe. Az utazáson támogatóink, köztük a Sollers 2003 Kft. nagylelkű felajánlásának hála, minden eddiginél több gyermeket tudtunk elrepíteni a mesék birodalmába: majd 150-en vehettünk részt az utazáson, 108 gyermek és 41 kísérő. Rendkívül sikeres utat zártunk, a gyerekek csillogó szemekkel boldogan hadarták szüleiknek már a repülőtéri megérkezéskor a rengeteg élményt, vidám tapasztalatot.
2009. augusztus 24-25-én a Mosoly Alapítvány új irodájának Játszószobájában tartottuk meg az NCTA által támogatott Meseterápia kórházakban c. projekt nyitó workshopját. A workshopot olyan neves és tapasztalt előadók tartották, mint Boldizsár Ildikó meseterapeuta, Juhász László mesepszichológus, Pap Erika pszichológus és Komáromi Erzsébet képzőművészet-terapeuta. A két nap során Mosoly terapeutáinkkal együtt hallgattunk, elemeztünk és írtunk meséket, kalandoztunk az archetípusok világában, megismertünk meseteszteket, amelyek a diagnosztikus és terápiás munkát segítik. Mind a huszonheten lelkesen kerestük a bennünk élő Táltosparipát és Hamupipőkét, kutattuk a mese történeti gyökereit, csoportjait, definícióit, próbáltuk feltárni gyógyító erejének titkát. Hallottunk a Mese-Tesztről, különböző népek meséiről és a 6PSM módszerről. A második nap végén mégsem „futottunk el véle”, mert reményeink szerint a jövőben is tudunk majd indítani hasonló továbbképzést.
"Az Év Támogatottja" 2009
"Az igazi Mosoly: ép testben ép lélek" címmel beadott pályázatával idén a Mosoly Alapítvány nyerte a Tesco Globál-Áruházak Zrt. és a Procter & Gamble International Operations SA közös "Az év támogatottja" elnevezésű támogatási pályázatát. Közös programunk a lelki és fizikai egészség megőrzését és helyreállítását segítő módszerek összehangolására épül, célja a testi-lelki jólét állapotának erősítése a krónikusan vagy súlyosan beteg, fogyatékkal, illetve nehéz szociális körülmények között élő gyermekek és családjaik életében. Számukra indult el Mosolyterápia néven az élmény-, szabadidős-, életmód- és művészetterápiás programokat, valamint alkotó foglalkozásokat magában foglaló együttműködés.
Mosoly terapeuták Birmingham-ben
2009 nyarán nyolcan utazhattak művészetterápiás továbbképzésre Birmingham-be. Az utat a Tempus Közalapítvány pályázatán nyerte a Mosoly Alapítvány.
Összefogás a gyerekekért Mosoly kilométerekkel. Barátaink és támogatóink a Mosolyos gyerekekkel közösen futottak - versenyen kívül - az alapítvány színeiben az Ultrabalaton futóversenyen, hogy a Mosoly ismertségét növeljék és egyben támogatást gyűjtsenek további programjainak megvalósításához, valamint felhívják a figyelmet az összefogás fontosságára.
2009. február 27-én, pénteken lezajlott a Mosoly Alapítvány által szervezett Jótékonysági Pókerverseny. Szeretnénk, ha ez a kezdeményezés új hagyományt teremtene a karitatív események sorában. A Műcsarnok biztosította gyönyörű környezetben közel 100 támogatónk ismerkedhetett meg ezzel az egyre népszerűbb játékkal, az ínycsiklandozó gasztronómiai különlegességekkel valamint a válogatott borokkal. A pókerverseny nyertese a Csapovgya János - Hudecz Attila páros lett, akik a nyereményül kapott utazást felajánlották a Mosoly Alapítvány által támogatott gyermekek javára. Gratulálunk és köszönjük!
Komplex művészetterápiás program
2008 őszén indult el komplex művészetterápiás programunk, melyben a gyerekek mellett a szülőket, a családot is bevonjuk a foglalkozások során. Három célcsoport számára dolgoztunk ki hatékony művészetterápiás módszereket. Fogyatékkal élő gyerekeknek indult csoportunkban gyógypedagógus és pszichológus együtt tevékenykedik a minél eredményesebb terápia érdekében. December óta működik onkológiai beteg és hiperaktív gyerekek számára tartott csoportunk Győrladaméron.
Hamarosan induló, mentális betegséggel küzdő szülők gyerekeinek szervezett budapesti terápiás csoportunkhoz még keresünk résztvevő gyerekeket és támogatókat.
Új Mosolyos a Vodafone pályázat után
2009 októberével állandó munkatársaink sorába lépett Domszky Zsófi, aki 2008 októberében a Vodafone Magyarország Alapítvány tavaly először meghirdetett "Többet érsz" pályázatát megnyerve egy éves időtartamra kapott lehetőséget egy általa választott alapítványnál kamatoztatni tehetségét és képességeit. Nagy szerencsénk, hogy minket választott. Programfelelősi munkakörben immár több mint egy éve végzi munkáját alapítványunknál: művészetterápiás csoportokat szervez különböző problémával küzdő gyerekeknek és szüleiknek.
A "Többet érsz" pályázat a Vodafone Csoport Alapítvány egy újszerű jótékonysági kezdeményezése, melyet a mobilszolgáltató által létrehozott alapítványok működtetnek saját országukban. A program lehetőséget ad magánszemélyeknek, hogy az általuk fontosnak tartott, a társadalom érdekeit szolgáló feladatoknak szentelhessék magukat. A nyertesek vállalják, hogy szaktudásukkal egy éven keresztül segítik az általuk kiválasztott nonprofit szervezet munkáját. Foglalkoztatásuk költségeit a Vodafone Magyarország Alapítvány állja.
Digitális fotósiskola
Fotósiskolánk kezdő növendékei sikeresen befejezték az alapszintű tanfolyamot. Ez év őszétől az előző haladó csoporttal kiegészülve bővíthetik, mélyíthetik tudásukat, mely után a legtehetségesebb növendékek részt vesznek az egyik legizgalmasabb programunkon: Átutazók-Pillanatképek Európa Nagyvárosaiból.
Hogy az utánpótlás se maradjon el, már folyik a következő, lelkes résztvevők kiválasztása, akik tavasszal kezdhetnek ismerkedni a digitális fotóművészet alapjaival.
Szupermaraton 2008 - A kísérő szemével
Egy éve már, hogy összeállt a MOSOLY ALAPÍTVÁNY futócsapata, s hogy ez a jeles évforduló ne vesszen a feledés homályába, újra elindultunk Bécs-Pozsony-Budapest Szupermarathonon! A Csapat összeállítása a tavalyi évhez képest nem változott, név szerint: Adorján Katalin az alapítvány részéről, Fischer Anita, illetve négy néhai Puskás diák: Bukovszky Attila, Horváth Ákos, Lakatos Zoltán illetve tekert arra egy bringás srác is (jómagam, Kiszer Norbert) :-). Nevezésünket ismét a Central Faktor szponzorálta, ezzel is növelve az alapítvány hírét. Ami szintén nem változott: a verseny távja és helyszíne.
Átutazók - Pillanatképek Európa nagyvárosaiból 2008. Brüsszel
Az átutazók program negyedik állomása Milánó, Barcelona és Budapest után idén nyáron Brüsszel volt. Az előző évek fotóstanfolyamainak legtehetségesebb nyolc résztvevőjével öt napunk volt megismerni az Európai Unió fővárosát, valamint a szinte teljesen érintetlen szépségében megmaradt Brugge-t.
Ezen a hétvégén kicsik és nagyok összefogtak, hogy együtt vegyenek részt az Ultrabalaton versenyén. Pénteken majdnem száz Mosolyos gyerek és felnőtt futotta le a verseny elő-napjára szervezett Mosoly futást, majd az öttagú Mosoly csapat szombat-vasárnap további nyolcvan csapattal együtt kerülte meg a teljes Balatont.
A futással az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a kórházi művészetterápiás program fontosságára és megteremtsük annak a lehetőségét, hogy ez a módszer az ország több kórházában is beindulhasson. A kórházi művészetterápiát 2006. tavaszán a budapesti Heim Pál Gyermekkórházban kezdtük el, majd a sikeren felbuzdulva, a tapasztalatokra építve a programot 2007. elején Debrecenben, júniusban a Budai Gyerekkórházban, majd 2008-ban Pécsen is elindítottuk.
Egy nagylelkű házaspár felajánlásának köszönhetően, 2008 nyarán közel 300, nehéz körülmények között élő gyermek tölthetett felejthetetlen napokat a Balaton partján. A szükséges felújítások után a gyerekcsapatok örömmel vették birtokukba a 30 férőhelyes üdülőt. Mivel a strand pár perces sétával könnyen megközelíthető, így csak az időjárás szabott határt a vízi mókázásnak. A felajánlásnak köszönhetően több olyan gyermek is átélhette a nyaralás izgalmait, akinek hasonlóban még sosem volt része, és akik közül a legtöbben még sosem látták a Balatont. Köszönjük!
Gyermeknapi Golfverseny
Közel nyolcvan fiatal érkezett nevelőotthonokból, gyógyintézetekből, az ország egész területéről a Highland Golf Club-ba a Gyermeknapi Golfverseny alkalmából. Budapest egyetlen golfkomplexuma egész napos vendégségbe hívta a Mosoly Alapítvány támogatását élvező gyerekeket, akik egy-egy versenyzőhöz csatlakozva bepillantást nyerhettek a golf fortélyaiba, megismerhették a különféle ütőfajtákat és a játékszabályokat.
A karácsony előtti napokban, 2007. december 21-én és 22-én a Nemzeti Filharmónikusok Kocsis Zoltán vezényletével Csajkovszkij Diótörőjét adták elő a Művészetek Palotájában. A különleges előadásokon a muzsikusok levonultak a zenekari árokba, és átadták helyüket a Budapest Bábszínház művészeinek, akik évtizedek óta nagy sikerrel játszott darabjukat most a zenekar élő zenei kíséretével mutatták be. Ezúttal a teljes balettzenét hallhatták és láthatták az érdeklődők – úgy, ahogy Csajkovszkij eredetileg megírta.
2007. május elején speciális képzést szerveztünk hiperaktív gyermek csoportunk környezetében élő pedagógusainak, óvónőiknek és szüleinek. ennek szükségessége, hogy a gyermekekkel való foglalkozáson kívül a gyermek környezetével is kellene foglalkoznunk, már rég felvetődött bennünk. De igazán kiforrottá a gondolat akkor vált, amikor összeismerkedtünk Kokas Klárával. Az ő zenepedagógiai módszere, ebben a környezetben zene terápiája, olyan komplexitásra ad lehetőséget, ahol a gyermek és a szülő, a gyermek és a pedagógus összetalálkozik a zenében. Éppen ezért a köztük lévő emberi kapcsolat harmóniára lel és egészségesen el kezd élni. A képzés délutánjainak előadója Jávori Ildikó volt, aki az Eleven Team Alapítvány - mely kifejezetten a hiperaktív gyermekekért és családjaikért jött létre - szülő anyja. Rajtuk kívül segítségünkre volt dr. Tenkei Ilona homeopátiás orvos is.